doktoranda, 2019-ben OTDK első helyezett „Populáris Irodalom és kultúra” tagozatban

„Üveghegy, tündérek, hétmérföldet lépő csizma? A mesevilág képzeletbeli karakterei, helyszínei és tárgyai kedves régi ismerőseim, azóta népesítik be a fantáziámat, hogy megtanultam olvasni. De milyen valóság rejtőzik a fantázia mögött? Kik költötték/írták ezeket a meséket? Hol és mikor jelentek meg? Milyen meséket, regényeket olvastak a 19. századi gyerekek? Hogyan olvasták ezeket a műveket? Mennyi izgalmas téma, aminek érdemes utánajárni! A vég nélkül bővíthető kérdéssort azonban véges számú válasz követi, és ezek két fontos tényezőre mutatnak rá: 1) vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudunk, amikre (még) nem talált választ a tudomány; 2) kutatókra mindig szükség lesz, hiszen az emberi kíváncsiság folyamatosan új, megválaszolandó kérdéseket generál.

Ezek az eleve bennem lappangó érzések (mint a kíváncsiság, a tudomány iránti alázat, az ismeretlen iránti vágy) sarkalltak arra, hogy kutató legyek, de a TDK adta meg hozzá a szükséges eszköztárat. Jelenleg az SZTE Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola hallgatója vagyok, ahol a Klasszikus Magyar Irodalom program keretein belül a 19. század végi, 20. század eleji magyar gyermeksajtót vizsgálom, de a kutatás történetének kezdete 2018-ra nyúlik vissza…

A Szegedi Tudományegyetemen már a negyedik évemet kezdtem el a graduális képzésben tanárszakos hallgatóként, amikor egyáltalán el mertem játszani a gondolattal, hogy indulhatnék a TDK-n. Számomra ez a megmérettetés mindig is ködös, távoli dolognak tűnt, amit „zsenik” számára hirdetnek meg azért, hogy néhányan bezsebeljenek egy oklevelet. Egészen addig így vélekedtem a TDK-ról, ameddig rám nem talált a (nagybetűs) TÉMA: a Pesti Napló gyerekrovata, melynek köszönhetően életemben először válhattam egy téma „szakértőjévé”. Mert mi is történik tulajdonképpen, amikor az ember lánya kutatni kezd? Először is kijelöl egy speciális területet, amellyel foglalkozni szeretne – nálam ez a „pálca választja a varázslót” alapján működött –, majd témavezetője segítségével megkezdődik a hosszú (és persze sokszor kimerítő) út. Rengeteget olvas, ír és – tanul: forrásokat feldolgozni, tudományos stílusban írni, szakirodalmi bázist összeállítani. (A sor itt is tetszőlegesen és vég nélkül bővíthető.) Míg nem egy nap azon kapja magát az ember, hogy egyre gördülékenyebben ír, beszél és gondolkodik, ráadásul saját témájának már ő „a” szakértője!

Erről szól a TDK: mindannyian hozzá tudunk tenni a világhoz, a tudományhoz. A kutatói munka valójában kincskeresés: a kitartó, elhivatott és szakmailag képzett embereknek megadatik, hogy felismerjék és hasznosítsák a felszín alatt rejlő értéket. Érdemes nekivágni, mert a TDK nemcsak egy oklevél, sokkal inkább lehetőség - a tapasztalatszerzésre, kapcsolatépítésre és szakmai fejlődésre.”