Gyuris István Viktor

Kep4Nem voltam biztos abban, hogy nekem való a TDK. Nem hittem volna magamról, hogy képes leszek ott helytállni. Találtam azonban egy olyan témát, amit mindenképpen szerettem volna jobban körüljárni, ezért kénytelen voltam csak belevágni.

A szakdolgozatomat a volt gimnáziumom könyvtárának történetéről írtam. Ennek keretébe azonban nem fért bele, hogy érdemben foglalkozzak az intézmény leghíresebb valamikori diákjával. Ez a személy éppenséggel a kedvenc íróm, Móra Ferenc volt! A félegyházi gimnázium falai közt tanulva gyakran merengtem azon, hogyan telhettek itt a hétköznapok több mint száz éve, Móra diákévei alatt.

Szerencsére egy kedves és segítőkész tanárom, dr. Simon Melinda Klára témavezetésével lehetőségem nyílt részletesen rekonstruálni, milyen volt az akkori gimnázium légköre és közege, milyen hatások érhették itt Mórát. A kutatómunka során, a korabeli dokumentumokból minden egyes nap érdekes, új részletekre bukkantam. Különlegesnek találtam például a különböző járványok kitörése miatt elrendelt rendkívüli tanítási szüneteket, nem gondoltam persze, hogy valaha részese leszek hasonlónak. Meglepett az is, hogy a jó tanuló Móra Ferencnek milyen botrányhős osztálytársai voltak. A munka során persze előfordult, hogy néhányszor komolyabban is megakadtam, azonban a témavezetőm tanácsai és őszinte lelkesedése segített túljutni a szembejövő akadályokon.

A TDK-n pocsékul szerepeltem. Volt egy nagyon szép diasorom, de az időkeretet nem tudtam tartani és elvesztem a témám részleteiben. A tanáraim a ramatyul sikerült előadásban felfedezhették a befektetett munka és az elszántság nyomait, ezért – a legszigorúbb tekintetek kíséretében – továbbengedtek az országos fordulóra. Ezután addig csiszoltam a prezentációmat, amíg minden egyes diára pontosan kiszabott másodpercek és mondatok jutottak. Nem árulhattam el a számomra megelőlegezett bizalmat!

A nevezéskor nehéz volt megítélni, hova soroljam a dolgozatomat. Irodalomtörténet? Ahhoz nem értek. Történelemtudomány? Ehhez sem értek. Kizárásos alapon a Nevelés- és Pedagógiatörténeti Tagozatot választottam, természetesen halálosan rettegve, hogyan fogok szerepelni könyvtárszakosként a tanárisok között. Annyira féltem ettől a megpróbáltatástól, hogy még a másodpercre kimért előadásomba is becsempésztem egy félmondatot arról, mennyire nem találom a helyem ezen az idegen szakterületen.

Végül az előadásom után az értékelő bizottság elnöke megnyugtatott: „Jó helyet választott!” Nagyszerű előadásokat hallgathattam meg hozzám hasonló, témájuk iránt elkötelezett hallgatóktól, ezért hiányérzet nélkül elégedtem meg a számomra ítélt különdíjjal.