Kormányos Ákos 1992. január 6-án született Zentán. 19 éves koráig élt a Vajdaságban, 6 éve Szegeden él.
Párhuzamosan folytat tanulmányokat pszichológia mesterszakon és filozófia/esztétika alapszakon a Szegedi Tudományegyetemen.
Folyamatosan jelennek meg versei a Tiszatáj, Híd, zEtna, Vár Ucca Műhely és más folyóiratokban. 2017 óta a Fiatal Írók Szövetségének tagja.
Ha nem fordulsz meg
Sötét van. Tested leveti magáról
a mesterséges fényt. Szétszórja a térben.
Homlokod kisimul. Máshol vagy.
Még soha nem néztem így szemöldököt,
majdnem hihetetlen, hogy mennyire a tiéd.
Alatta pihennek szemeid. Elnyelik és magukévá
teszik a fotonokat. Olyan ritkán pislogsz, hogy ha
nem néznélek ilyen figyelemmel, észre sem venném.
Vékony szemhéjadon majdnem tapintható a kék
érháló. Éppen csak benedvesíted a hatalmas bogarat és
havas udvarát. De a könny nem csordul ki,
elfekszik a mederben. Orrod távolról is puha.
Kerek orrcimpáid rezzenéstelensége tükrözi
belső mozdulatlanságod. Ajkaid lazán eső
ívükkel uralják arcod. Ahogy megmozdulnak,
velük mozdul a világ. A gödrök, a ráncok.
Álladon kisimul a bőr, feltorlódik az arccsontig,
két meredek, de magabiztos árok
képződik egészen orrod közepéig. Ilyenkor féltem
ajkaidat. Folyton azt hiszem, összeroppannak
vékony, törékeny elemeid. De minden el van
rendezve, mikrométer pontossággal.
Füleid picit elállnak, kacéran, vidáman. Így épp
befér mögéjük egy lehelet. Ahogy figyelsz,
felemelt fejjel, állad távolodik mellkasodtól.
Nyakad, ahogy az orrcimpáid, mozdulatlan.
Ha nem vigyázok, elmém elnyeli vékony bőröd.
Az ív, ahogy felfut álladig, ahogy lent
mellkasodba torkollik. Megigéz, hogy
alig lüktetnek az erek. Még ebben a mesterséges
fényben is világítanak. Illata van annak,
ahogy nézlek. A kép kerek vállaidban folytatódik.
A bőr, bár vastagabb, ezen kívül semmit nem változik.
Érinthetetlen. Feldolgozhatatlan. Nézhetetlen.
Belefutunk a hátadba. Mintha tökéletesen egyenes
hajad folytatása lenne. Két pont között a
legkisebb távolság. Úgy tartja tested, mintha
a körülötted lévő teret is az tartaná össze.
Ennyit látok. A többit elnyeli a sötétség.
Ha nem mozdulsz meg,
lassan megfulladok.
(Híd, 2018/02)